Inkontinencia

Inkontinencia

Az inkontinencia jellemzően inkább a nőket érintő probléma, de a férfiak egy részénél is előfordul, például a prosztata jóindulatú megnagyobbodásával összefüggésben. Nőknél – a genetikai hajlamosító tényezőktől függően – fiatalabb korban, a hüvelyi szülést követően is megjelenhet vizelet-inkontinencia, később pedig a menopauzával összefüggő hormonális és szövettani, illetve anatómiai változások miatt alakulhat ki ez a probléma. A női inkontinencia enyhe formáinál a konzervatív kezelések – gyógyszeres terápia, speciális intimtorna – is eredményesek lehetnek, a súlyosabb formákban pedig műtéti és lézeres úton kezelhetőek a panaszok. Férfiaknál gyakran a prosztatamegnagyobbodás megszüntetésével enyhíthetőek vagy mulaszthatóak el végleg a tünetek.

Mi okozza az inkontinenciát?

Az inkontinencia egyaránt lehet átmeneti és tartós. A csak átmenetileg jelenlévő inkontinencia hátterében általában a húgyhólyag irritációja áll, ami késztetéses inkontinenciát vált ki: az inkontinenciának ebben a formájában hirtelen, intenzív vizelési inger jelentkezik. Ezt esetleg elkerülhetjük azzal, ha kevesebb szénsavas üdítőt, kávét, illetve teát fogyasztunk.

Szülés utáni inkontinencia

A tartósan jelenlévő inkontinenciák hátterében az átmeneti formával szemben valamilyen anatómiai eltérés áll. Nők esetében például a terhesség okozhat ilyen jellegű elváltozásokat: a várandósság ideje alatt megnő a testtömeg és a méh tömege, a hüvelyi szülés pedig meggyengítheti a medencefenék izmait és a húgycső záróizmát. A húgyhólyag megsüllyedhet és a hüvely irányába tolódhat, ami a szülés után – akár évekkel később – megjelenő stressz inkontinenciát okozhat. Az inkontinencia ezen típusára a vizelet kis mennyiségben történő távozása jellemző például tüsszentéskor, köhögéskor, vagy nehezebb tárgyak megemelésekor.

Inkontinencia a menopauzát követően

A női vizelettartási zavarok másik jellemző formája az életkorral járó hormonális és szervi változásokkal függ össze. A menopauza megjelenésekor – vagy már az ezt megelőző néhány évben – fokozatosan csökkenni kezd az ösztrogénhormon mennyisége. Ez egyrészt csökkenti a húgyhólyagnyak rugalmasságát, másrészt vékonyabbá teszi a húgyutak falát borító nyálkahártyát. Az életkorral együtt a húgyhólyag vizelettároló kapacitása és a húgycső hosszúsága is csökkenni kezd. Mindezek együttesen vezetnek a vizelet-visszatartó képesség kisebb vagy nagyobb mértékű romlásához.

Az inkontinencia megjelenésének esélye nem független a genetikai tényezőktől sem. Egyes hölgyeknél már eleve lazábbak a kötőszöveti struktúrák, így elsősorban ők azok, akiknél a vizelettartási panaszok nagyobb eséllyel jelenhetnek meg a szülést vagy a menopauzát követően.

Betegségek és más szervi okok miatt kialakuló inkontinencia

Az inkontinenciát nőknél és férfiaknál is kiválthatják továbbá különféle betegségek, vagy az ezen betegségek sikeres kezelése érdekében végzett beavatkozások. Nőknél ilyen lehet a méheltávolító műtét, mindkét nemnél előfordulhat továbbá a húgyhólyagban kialakuló kő és krónikusan fennálló hólyaggyulladás.

Férfiak esetében a prosztata jóindulatú megnagyobbodása az inkontinencia egyik leggyakoribb kiváltó oka. A prosztata ezekben az esetekben a húgyhólyaggal érintkező területein nagyobbodik meg, ami miatt kisebb vagy nagyobb mértékben szűkülni fog a húgyhólyagból a húgycsőbe vezető nyílás. A páciens ilyenkor nem tudja rendesen kiüríteni a húgyhólyagját, amelynek eredményeként egy túlfolyásos állapot alakul ki. A túlfolyásos inkontinenciát a kis mennyiségű vizelet akaratlan kiszivárgása jellemzi.

Az inkontinencia egy további lehetséges kiváltó oka férfiaknál a prosztata gyulladása: a prosztata ilyenkor megduzzad és beszűkítheti a húgycsövet, ami gyakori és fokozott vizelési ingert vált ki az érintetteknél.

Hogyan diagnosztizálható az inkontinencia?

Az inkontinencia típusának meghatározásához és a diagnózis felállításához segítséget ad a pontos kórtörténet (korábbi műtétek, gyógyszeres kezelések), emellett vizeleti napló vezetésére, részletes fizikális vizsgálatra, vizeletvizsgálatra, valamint vérvizsgálatra is szükség lehet.

A vér- és a vizeletvizsgálat eredményeiből következtetni lehet rá, hogy jelen van-e a szervezetben gyulladás, például a húgyhólyag vagy a prosztata már említett gyulladásai. A vizeletből a húgyúti fertőzést kiváltó baktériumfajok is meghatározhatóak.

Az urológus által végzett kismedencei ultrahang-vizsgálattal meghatározható többek között, hogy egy-egy vizelést követően mennyi vizelet marad vissza a húgyhólyagban (ezt nevezik reziduális vizeletnek). Az úgynevezett uroflowmetria alkalmazásával – amely semmilyen megterheléssel nem jár a páciens számára – a vizeletáramlásából lehet következtetéseket levonni. Az urodinámiás vizsgálatokkal a húgyhólyagban uralkodó nyomásviszonyok határozhatóak meg nyugalmi állapotban, illetve a hólyag telítődését követő hólyagürítés kapcsán. Ez utóbbi vizsgálat során speciális, vékony katéterek segítségével kaphatóak meg a szükséges adatok.

Megelőzhető-e az inkontinencia?

Nőknél jó esélyeket nyújt az inkontinencia megelőzésére a gát és a hüvely izmait erősítő, rendszeresen végzett intimtorna. A szülést követően kifejezetten javasolt ezeknek a feladatoknak az elvégzése, és ugyanígy javasolható az is, hogy a hölgyek ne várjanak a menopauza jelentkezéséig, hanem már az ezt megelőző években is beiktassák napirendjükbe az intimtorna gyakorlatait. Annak ellenére, hogy az inkontinencia kialakulásának esélyei egyénenként változóak, a rendszeresen végzett intimtorna – többé vagy kevésbé – mindenkinél mérsékli az inkontinencia későbbi megjelenésének esélyeit.

Férfiak esetében nincsen hasonló, általánosan alkalmazható módszer az inkontinencia megelőzésére. A prosztata jóindulatú megnagyobbodása egy teljesen természetesen lezajló, hormonális jellegű folyamat eredménye, és ha ezt sikerül gyógyszeres úton megelőzni, azzal az inkontinencia kialakulási esélyei is csökkenni fognak.

Az egészséges életmód is ajánlható, hiszen ez – az immunrendszer megfelelő működésén keresztül – segít elkerülni a hosszan tartó, a húgyúti rendszert vagy a prosztatát érintő gyulladások kialakulását.

Hogyan kezelhető az inkontinencia?

Az inkontinenciára különféle típusaira sokféle kezelési lehetőség kínálkozik, melyek egy része gyógyszeres is lehet. Az, hogy a szakember melyiket választja, mindig attól függ, hogy női vagy férfi megbetegedésről van-e szó, mi a probléma pontos kiváltó oka, illetve hogy mennyire súlyosak a vizelettartási nehézségek.

Ha az inkontinencia a szülést követően, az izmok tónusának csökkenése és a gát szöveteinek lazábbá válása miatt alakult ki, akkor speciális műtéti beavatkozásra lehet szükség. Az izmok korábbi rugalmassága és a szövetek feszessége már nem állítható vissza, a szalagplasztikai műtétek – amelyek során szövetbarát szalagot ültetnek be a húgycső középső része alá – azonban az esetek többségében megoldást jelenthetnek. A stressz inkontinencia műtéti kezelésének eredménye a későbbiekben úgy őrizhető meg a leginkább, ha az érintett hölgyek rendszeresen elvégzik a hüvely izmainak megerősítésére szolgáló intimtornát is.

Létezik továbbá egy modern, a műtéttel megegyező eredményeket produkáló, ám sebészeti beavatkozást nem igénylő lézeres eljárás is, az IncontiLase. Ennek lényege, hogy a kezelést végző szakember a hüvelyfal és a kollagénben dús medencei szalagrendszer feszesítésével támasztja meg a hólyagalapot, és ezáltal szünteti meg az inkontinenciát. Ezzel a módszerrel igen jó eredmények érhetőek el az enyhe és közepes stressz inkontinencia kezelésében: a klinikai vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a kezelések után 4 hónappal a páciensek 70%-a vált teljesen tünetmentessé, és 94%-a számolt be jelentős javulásról.

Ha a vizelettartási zavarok a prosztata megnagyobbodásával függenek össze, akkor a prosztata gyógyszeres vagy műtéti úton történő megkisebbítése jelenthet kielégítő megoldást a panaszokra. Ezzel az esetek többségében jelentős javulás, sőt az inkontinencia teljes megszűnése is elérhető.