Hogyan vezetnek a mutációk a daganatok kialakulásához?

A rosszindulatú elfajulások hátterében mindig a sejtek örökítőanyagában – a DNS-állományban – fellépő génhibák, más szóval a mutációk felhalmozódása áll. Ma már viszonylag sokat tudunk arról, hogy az egyes daganattípusok kialakulása mögött mely gének mutációi állnak, és ez a tudás napról napra bővül. Igen intenzíven kutatják azt is, hogy a különféle génhibák milyen hatást gyakorolnak a már meglévő daganatok előrehaladására, orvosi szóval progressziójára.

Néhány éve vezető anyagként közölték a különféle híroldalak, hogy egyes daganattípusokban – a tumorsejtek teljes genetikai állományának átvizsgálásával – sikerült a daganatsejtek összes mutációját azonosítani. Az elsők között szerepelt az emlőrák és a leukémia, ezeket pedig sorban követette – és követi a mai napig is – a többi daganattípus.

2009-ben újabb nagy előrelépés történt: a kutatók egy tüdőrákban és egy melanomában szenvedő betegtől vettek szövetmintát, és miután azonosították az összes génhibát, megpróbálták hozzájuk rendelni az őket kiváltó főbb okokat is.

A tüdődaganatból származó sejtvonalakban 23 000, a melanoma esetében pedig 33 000 mutációt sikerült azonosítani. Ennek a kutatásnak elsősorban az volt a célja, hogy kiderüljön: a különféle rákkeltő anyagok közvetlenül váltják-e ki a mutációk nagy részét, vagy inkább arról van szó, hogy maga a rákbetegség okoz újabb mutációkat azzal, hogy meggátolja a sejtek DNS-javító folyamatait?

Hogyan vezetnek a mutációk a daganatok kialakulásához? részletesen

Tovább olvasáshoz kérjük kattintson!

Onkológiai szolgáltatásaink és árlista

Onkológiai konzultáció - Prof. Dr. Láng István »
42 000 Ft
Onkológiai konzultáció kontroll
32 000 Ft
Melanoma konzultáció - Prof. Dr. Liszkay Gabriella »
42 000 Ft
Melanoma konzultáció kontroll
32 000 Ft
Uroonkológiai tanácsadás – Dr. Ágoston Péter »
42 000 Ft
Uroonkológiai konzultáció kontroll
32 000 Ft
Nőgyógyászati onkológiai tanácsadás – Dr. Lintner Balázs »
42 000 Ft
Nőgyógyászati onkológiai konzultáció kontroll
32 000 Ft
Onkológiai mintafeldolgozás
12 000 Ft
BRAF mutáció vizsgálat »
66 000 Ft
KRAS mutáció vizsgálat »
84 000 Ft
NRAS mutáció vizsgálat »
84 000 Ft
Vastagbél tumor panel A (KRAS, NRAS, mintafeldolgozás)
159 000 Ft
Vastagbél tumor panel B (KRAS, NRAS, BRAF, mintafeldolgozás)
195 000 Ft
Genetikai tanácsadás »

klinikai genetikussal: Dr. Tankó Lenke » | Dr. Varga Norbert »

32 000 Ft
Örökletes rákhajlam komplex csomag – emlőrák és petefészekrák »
Részletes előzetes onkológiai és genetikai szaktanácsadás, komplex molekuláris genetikai vizsgálat
és utólagos onkológia és genetikai szaktanácsadás
360 000 Ft
Öröklődő mell-és petefészekrák szűrés »
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Öröklődő prosztatarák szűrés »
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Öröklődő gyomorrák szűrés »
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Öröklődő veserák szűrés »
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Öröklődő multiplex endokrin neoplázia szűrés »
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Öröklődő pajzsmirigyrák szűrés »
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Öröklődő mellékpajzsmirigyrák szűrés »
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Neurofibromatózis (NF1, NF2) szűrés »
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Öröklődő retinoblasztóma szűrés »
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Pheokromocytoma szűrés »
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Öröklődő familiáris paraganglioma szűrés »
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Öröklődő melanoma szűrés »
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Öröklődő chondrosarcoma szűrése »
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Öröklődő vastagbélrák szűrés »
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Öröklődő hasnyálmirigyrák szűrés
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Öröklődő méhnyálkahártyarák szűrés
az ár tartalmazza a genetikai szaktanácsadást is
290 000 Ft
Go to Top